2012. augusztus 28., kedd

Mutasd és mondd (show and tell)

Először Áginál találkoztam a nyári élményekből készült albummal. Idén a másodikat készítettük mi is. A képeken kívül vannak benne jegyek, ismertetők, képeslapok, némi szöveg és rajzok a lányoktól.
Egyszerű 75 lapos sima lapú spirálfüzetet vettem, az elejét is fényképekkel dekoráltuk.




A lányok már tavaly is nagy örömmel vitték első nap az oviba és sokkal könnyebben mesélték el a nyári élményeiket a képek segítségével. A hideg téli napokon is gyakran előkerült és felelevenítettük a nyári programokat.

Az angolszász országokban nagy népszerűségnek örvendenek ezek a mutasd és mondd típusú feladatok az iskolában, óvodában is. Nagyon ötletesnek tartom, mert sokkal könnyebb úgy mesélni valamiről, ha van a gyerkőc kezében emlékeztető, ráadásul még maradandóbb élmény, ha maga készítette.

Ezt a kis színházat tegnap készítettük a lányokkal, nagyon élvezték a festegetést.


Egy kartondoboz egyik fedelét levágtam, ide került az előlap, ez nálunk egy A3 méretű kartonból lett megrajzolva és kivágva. A doboz peremét körbekentem ragasztóval és ráragasztottam az előlapot, amit kicsit túllógattam az oldalakon. Előtte célszerű a két bemetszést elvégezni az előlapon. Két 12 cm magas és egy centi széles vágás ejtünk egymástól 14 cm távolságra. 10*13 cm-es képekhez van méretezve a szerkezet.



A hátsó oldalon kihajtogattam a "füleket", leszedtem a ragasztószalagot és a két kisebb fület levágtam, a két nagyobbal be lehet csukni a mozi ajtaját.

A "filmszalag" két A3 lapból vágott 2*2 db 11 cm széles szalag. Én egyszerűen tűzőgéppel fogtam őket össze. Az eredeti verzióban a fényképek a papírcsíkra vannak rögzítve és az egész laminálva van. Én viszont cserélhető képeket szerettem volna, így három oldalt kiszedtem egy fotóalbumból, amelyben oldalanként két kép elhelyezésére volt lehetőség eredetileg. Középen óvatosan szétvágtam az oldalakat, hogy ne essen szét a képtartó tasak és az így kapott hat tartót ragasztottam kétoldalas ragasztóval a papírcsíkra.

Így óvatosabban kell befűzni és húzni a "filmet", viszont változtatható a mozi, csak a képet kell kicserélni másikra.



Hogy tetszik?
Ti hogyan gyűjtitek a nyári emlékeket?














Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése