2013. december 18., szerda

Karácsonyi képeslapok

Eddig négy piros készült el, de van még zöld kartonom is, szerintem abból is szép lesz.
A rajzoláshoz ezüst lakkfilcet használtam, jól mutat a fotókartonon. A lányok válogatták a gombokat és ragasztottak. Csillámragasztót használtunk, ez azért jó, mert kicsit maszatolnak még, főleg Panni és ez olyan szépen szárad, hogy a maszat eltűnik és csak némi csillám marad a helyén, ami külön jól mutat szerintem :-)




Ötlet innen.

2013. december 17., kedd

Készülődünk

Elkészültek a gyerekek pedagógusainak ajándékai, a lányok aktív közreműködésével.
Az ikrekkel nagy fába vágtuk a fejszénket, naptárat készítettünk. Minden hónapra kiválasztottam egy idézetet, a lányok pedig rajzoltak egy az adott hónapra jellemző képet. A végén már elég nehezen ment, mivel négy darab készült (eredetileg hatot terveztem) és kicsit nehezen vettem már rá őket. Rajzoltak ők egyfolytában, de üres papírt kértek :-). Az ötletet egyébként a Nők Lapja Advent különszámban találtam.
Sajnos nem lett tökéletes, mert az idézetek elhelyezésekor számoltam ugyan a spirállal, de nem gondoltam a közepén lévő kivágásra, így sajnos három hónapnál lekapta a szöveg tetejét. Olvasható, csak nem szép :-(
Még egy kör rajzolásra már tuti nem tudtam volna rávenni a csajokat, így ilyen maradt.






A naptár alapját a TKexe Kalender programmal terveztem meg, a képek helyét üresen hagyva.

Az idei év abszolút kedvence nálam a Lili által rajzolt pohár Timi néninek. Annyira bájos lett szerintem!
Pannival is poharat készítettünk, az ő teljesen egyedi emberkerajzával. A leírást itt megtaláljátok, tavaly készültek először.
Készültek még tegnap mézes képeslapok, amelyeket a Kifli és Levendula blogon láttam.



Gasztrovonalon is folynak az előkészületek, érnek a likőrök, megtervezve a sütisütés menete.
Sajnos nem lesz mindenre időm, amit elterveztem, így is egy körül kerülök ágyba minden nap és ötkor kelek. Pár dolgot muszáj lesz elengednem, ha nem úgy akarok beesni a fa alá.