2014. augusztus 8., péntek

Festés zacskóban

Nem tudom, hogy nálatok mekkora kosszal jár, ha festenek a gyerekek, nálunk naggyal. Ezért nyáron általában a kertben kapnak lehetőséget rá. Most viszont találtam egy módszert, amellyel nem lesz festékes sem a gyerek, sem a szűkebb és tágabb környezete. Ráadásul jó móka :-)
Én zárható mélyhűtős tasakot vettem, ebbe került a lap, hátránya, hogy nem teljesen átlátszó, de a lányokat nem zavarta.
Mi lesz ebből?

segédeszközzel is lehet

vagy csak egyszerűen az ujjunkkal

alakul

mindjárt kész

Lili már elkészült

Lili műve: nap, kislány a tónál

Dorka dínója a hegyekben

Panni tevéje (piros)

2014. március 30., vasárnap

Mosolygós virág cserépbeszúró

Hozzávalók:
színes 3D átlátszó fólia v. ennek hiányában színes petpalack
hungarocell golyó 4,5 és 2 cm-s
spatula
sárga, zöld akrilfesték
kis méretű színes pompon
fekete filc
színes zseníliadrót

A nagyobb golyót késsel bevágtam kb. egy centi mélyen körben, majd a lányok befestették sárgára. A petpalackból szirmokat vágtam és a lányok a résbe illesztették, miután a festék megszáradt. Megrajzoltuk a virágok arcát, majd a zöldre festett spatulát beleszúrjuk szárnak a golyóba. A spatula hátuljára ragasztjuk a zseníliadrótot és a végére szúrjuk a szintén sárgára festett kisebb golyókat.




Forrás: Kreatív Gyermek 15. szám

Fürdőgolyó házilag

Idén ezt álmodtam meg ajándéknak, méghozzá mézeskalácsosat. Igazi karácsonyi darab :-)

Ezt a receptet vettem alapul.

100 gramm szódabikarbóna
50 gramm citromsav
50 gramm kukoricakeményítő
15 gramm shea vaj
15 gramm kakaóvaj
15 csepp 100%-os narancsolaj
10 gramm mézesfűszer házilag

A fűszerhez fahéjrudat, szegfűszeget és szárított gyömbért vettem a bioboltban, tettem hozzá még egy rúd bourbon vaníliát és megőröltem. Nem teljesen porrá, hogy rusztikus legyen a fürdőgolyó.
Egy részét muffin ill. bonbonformában készítettem el, ill. lettek golyók is.
Isteni illata van, legszívesebben beleharapna az ember. Egy valamiért megrepedt, ezt elhasználták a csajok valamelyik este. Klasszul pezsgett és csuda jó mézeskalács illata lett a víznek.

Az ősszel betakarított levendulavirágból és levendulaoljaból készült még levendulás változat is.

Harmonika macik

A libri.hu kreatív füzetkéket akciózott két hete, így került hozzánk hét darab tüneményes kis könyv. Kedvencem az Állati jó hajtogatási ötletek, amelyben harmonikából és legyezőből készítenek állatokat. Elsőnek egy mackót választottunk ajándékba anyuéknak, amiért elvitték a lányokat a medveparkba.
A könyvben van sablon a maci testének és arcának, de szerintem a kép alapján szabad kézzel is meg lehet rajzolni. Barna fotókartont használtunk hozzá.
A harmonika két darab 25 cm hosszú és két centi széles papírcsíkból készült. A két csíkot derékszögben egymáshoz ragasztottuk és az alsó csíkot mindig a felsőre hajtottuk. Az első és az utolsó hajtást leragasztottuk.
Felragasztottuk a maci mellső és hátsó lábait. A nyak egy 4*2 cm-es papírcsík, melyet félbehajtunk, majd egyik végét az elülső lábakhoz ragasztjuk. A másik végét előre hajtjuk és erre ragasztjuk a fejet.

2014. március 6., csütörtök

Kócos Kukac

Az idei évkezdésnél sajnos kicsit háttérbe szorult az alkotás, bár sokat rajzoltak/színeztek/ragasztottak a lányok, együtt dolgozós projektek elmaradtak. Ennek főleg az időhiány az oka, de most úgy döntöttem bele fog férni néha!
Találtam egy nagyon helyes és viszonylag gyors tavaszi alkotást, így ezzel kezdtünk.

Kócos kukac hozzávalók

virágföld
térdharisnya
zseníliadrót
mozgó szem
vékony drót
fűmag
kicsi pompom
színes hajgumi
balkonláda alj

A virágföldet összekeverjük a fűmaggal. Mi három kukacot készítettünk, ehhez kb. 1,5-2 kg földet kevertem el három zacskó metélőhagyma maggal. Megpróbálkozunk egy ehető kukac gyártással, remélem át tud majd bújni a harisnyán.
A gyerekek tartották a harisnyát, én pedig egy-egy műanyag pohárnyi földet töltöttem bele, gombóccá formáltuk, majd elgumiztuk. Ezt még háromszor ismételtük meg. A zseníliadrótra erősített pompom lesz a csápja.  A balkonláda aljába helyeztük a kész kukacokat és jó alaposan meglocsoltuk.
Most várjuk, hogy "szőrösödjenek" a kis kopaszok :-)
A szeme vékony drótra ragasztott mozgó szem lesz, de nem kaptam nagy méretűt, így ez még lemaradt.



Forrás

2013. december 18., szerda

Karácsonyi képeslapok

Eddig négy piros készült el, de van még zöld kartonom is, szerintem abból is szép lesz.
A rajzoláshoz ezüst lakkfilcet használtam, jól mutat a fotókartonon. A lányok válogatták a gombokat és ragasztottak. Csillámragasztót használtunk, ez azért jó, mert kicsit maszatolnak még, főleg Panni és ez olyan szépen szárad, hogy a maszat eltűnik és csak némi csillám marad a helyén, ami külön jól mutat szerintem :-)




Ötlet innen.

2013. december 17., kedd

Készülődünk

Elkészültek a gyerekek pedagógusainak ajándékai, a lányok aktív közreműködésével.
Az ikrekkel nagy fába vágtuk a fejszénket, naptárat készítettünk. Minden hónapra kiválasztottam egy idézetet, a lányok pedig rajzoltak egy az adott hónapra jellemző képet. A végén már elég nehezen ment, mivel négy darab készült (eredetileg hatot terveztem) és kicsit nehezen vettem már rá őket. Rajzoltak ők egyfolytában, de üres papírt kértek :-). Az ötletet egyébként a Nők Lapja Advent különszámban találtam.
Sajnos nem lett tökéletes, mert az idézetek elhelyezésekor számoltam ugyan a spirállal, de nem gondoltam a közepén lévő kivágásra, így sajnos három hónapnál lekapta a szöveg tetejét. Olvasható, csak nem szép :-(
Még egy kör rajzolásra már tuti nem tudtam volna rávenni a csajokat, így ilyen maradt.






A naptár alapját a TKexe Kalender programmal terveztem meg, a képek helyét üresen hagyva.

Az idei év abszolút kedvence nálam a Lili által rajzolt pohár Timi néninek. Annyira bájos lett szerintem!
Pannival is poharat készítettünk, az ő teljesen egyedi emberkerajzával. A leírást itt megtaláljátok, tavaly készültek először.
Készültek még tegnap mézes képeslapok, amelyeket a Kifli és Levendula blogon láttam.



Gasztrovonalon is folynak az előkészületek, érnek a likőrök, megtervezve a sütisütés menete.
Sajnos nem lesz mindenre időm, amit elterveztem, így is egy körül kerülök ágyba minden nap és ötkor kelek. Pár dolgot muszáj lesz elengednem, ha nem úgy akarok beesni a fa alá.