2012. október 9., kedd

Őszi tudástár

Elkészültünk!















Menet közben jöttek az ötletek, de nem fért el benne minden, így még sok-sok dolog kimaradt belőle, lehet, hogy készül hozzá majd egy kiegészítő doboz. Mondjuk egy kisebb, ami belefér ebbe...

70*50-es fotókartont használtam hozzá, négy különböző színben.
Van benne párosító játék, domino, spatula kirakó.
A lányok által kivágott őszi gyümölcsök képei. Felsoroltuk a hónapokat, megjelölve az őszieket, és az őszi hónapok rímbe is vannak szedve.
Helyet kaptak benne őszi alkotások is.

Az első kartont három részre osztottam, a hosszanti oldalán 22 centinként, a rövidebb oldalán 16 centinként bejelöltem, a fennmaradó részt levágtam. Megrajzoltam a kilenc darab téglalapot.
A sarkoknál lévő négyet kivágtam. A középső lett az alap, a másik négy oldalt pedig szépen meghajtottam befelé.


leeső rész

leeső rész



leeső rész

leeső rész
További két kartonnál hasonlóan jártam el, csak a méreteket 1-1 cm-el kisebbre vettem minden további kartonnál.
A tetejéhez az első karton méretét vettem figyelembe, de az oldalakat csak tíz centiméteresre hagytam. Valamint hagytam egy-egy kis fület oldalanként, hogy össze tudjam ragasztani a tetőt.
A legkisebb méretnél az oldalakat cikk-cakk ollóval vágtam.
A legnagyobb méretű karton közepére felragasztottam a közepeset, ennek a közepébe pedig a legkisebbet.
Ahhoz, hogy a tetejét rá tudjam illeszteni, a két szemben lévő négyzet alakú oldal hosszát hozzá kellett igazítani a téglalap alakú oldalakéhoz.
A lehulló kartondarabokat gondosan eltettük, de ebből készültek a játéktartók a dobozon belül, ill. a doboz tetejét is ebből vágott levélkékkel díszítették a lányok.
Ezek után már csak meg kellett tölteni.

Domino innen. Választhatunk a rengeteg téma közül, megadhatjuk, hogy színes  vagy fekete-fehér legyen-e. Én most maradtam a fekete-fehérnél, viszont a tartósság érdekében lamináltam őket.

A párválaszóhoz a google képkeresőjét használtam, ezek a képek színesben lettek nyomtatva és szintén lamináltam.

A kirakó így készült.

Így állt össze végül a mi dobozunk. Első lapbook kísérletnek nem is rossz, ugye?


Forrás

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése