2013. május 27., hétfő

Ajándék az óvónéniknek - évzáróra

Idén is fényképes ajándékkal készültünk, ezúttal kistáska formájú albumban, pár képpel a lányokról, kihajtható formában és egy radírral nyomdázott szivecskés képpel.

A képhez a szívecskét úgy nyomtattam, de szabdkézzel is lehet rajzolni. Fogtunk egy kis festéket és radíros végű ceruzát (mi újakat használtunk), belemártották a lányok a festékbe a radírt és nyomdáztak a papírra.Száradás után négy felé hajtottam és úgy ragasztottam be az album felső részébe.
Az albumhoz mindkét oldalán mintás kartont használtam, némi dekortapaszt a füléhez és egy-egy strasszot az elejére, de ezt nyugodtan elhagyhatjátok, vagy helyettesíthetitek egy-egy gombbal v. gyönggyel. A sablont én rajzoltam egy A4es lapra, majd kivágtam és úgy másoltam át a mintás kartonra. Az papírt függőlegesen fogtam meg és hat centit mértem le a tetejéről, majd az alját felhajtottam a vonalig. A dupla részre rajzoltam a táskát, az egy rétegű rész lett a füle. A fülénél sniccerrel vágtam ki és visszahajtottam, majd ráragasztottam a strasszot.






Forrás itt és itt

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése