2013. május 10., péntek

Madarak és fák napja - Május 10.


1902-ben, Párizsban az európai országok egyezséget kötöttek a hasznos szárnyasok védelmének érdekében. Az 1906. évi I. törvénycikk szerint minden év májusában egy napot az iskolákban arra kell szentelni, hogy megismertessék a diákokat a hasznos madarakkal.
A világon először Chernel István ornitológus szervezte meg, 1902-ben, hazánkban. A természetvédelmi törvény 64. § (3) szerint „Minden év május 10-e a Madarak és Fák Napja. E nap megemlékezéseinek, rendezvényeinek a lakosság – különösen az ifjúság – természet védelme iránti elkötelezettségét kell szolgálnia.”
A hasznos madarak védelme a madarak etetésével kezdődik, megfigyelésükkel folytatódik.
Forrás: Wikipédia

Ez a tél volt az első, hogy aktívan etettük a madarak egész télen át, volt is sok visszatérő vendégünk, főleg cinkék, verebek, néhány vörösbegy. A lányok nagyon élvezték, sokszor lestük a kis kosztosokat az ablakon át.

Ma délután ezeket a tenyérlenyomat pávákat készítettük. Dorka és Panni mindkét tenyerét kékre festettem - Lilinek nem volt kedve alkotni - és kis átfedéssel egy lapra nyomták mindkettőt. Majd kaptak egy kevés sárga és zöld festéket és az ujjukat belemártva kis pöttyöket nyomtak a "farktollakra". Végül sötétebb kékkel megfestettük a páva testét. A lábát fekete filccel rajzoltuk meg a végén. Szemet, csőr festettünk és már készen is voltunk. A végén kék dekortapaszból kapott keretet a kép.
Ennivaló madárfiókák is készültek, amit a főzősben találtok meg.



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése