2012. április 16., hétfő

Gesztenyefa



Tavaly ősszel készítettük és nagyon élveztük.
Egy papírtörlős gurigára lesz szükség a fához, barna festékre, gesztenyére, ragasztóra. A levelekhez színes papírra.

Egy A4-es lapra kinyomtattam Nemes Nagy Ágnes: Gesztenyefalevél c. versét, a másik sarokba pedig egy gesztenyefalevelet, amit később kiszíneztek a gyerekek. Középen hagytam helyet a fának.
A gurigát lefestették a lányok barnára. Száradás után alul-fölül bevagdostuk. Az alsó részt csak négyfelé vágtuk, ezek lesznek a "gyökerek". Beragasztóztuk és a papírra ragasztottuk. Érdemes egy kartondobozból kivágott lapra ragasztani az egészet, mert lesz súlya a végén. A felső részt 8-9 felé vágtuk, kinek hogy sikerült és kihajtogattuk, majd lefestettük az "ágakat" is barnára. Én előre nyomtattam és kivágtam őszi színekben kis méretű gesztenyefaleveleket. Ezeket száradás után ráragasztottuk. A fa alá pedig vadgesztenye szemek kerültek. Közben elmondtam nekik párszor a verset, mire készen lett a fa, már kívülről tudták ők is.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése