2012. szeptember 26., szerda

Toboz karácsonyi énekesek

Tudom, tudom, kicsit korai, de egy őszi alkotás keretein belül készült. Nagy fába vágtuk ugyanis a fejszénket.



Hozzávalók:

toboz
makk
ágak
színes karton darab
kottarészlet
fehér akrilfesték
fekete filc
piros filc

A toboz közepét/csúcsát ki/letörjük. A makkon ragasztással rögzítjük a sapkát, legalábbis nálunk az első érintésre megvált tőle. Fehér akrilfestékkel megfestjük az arcot, száradás után már fog majd rá a filc és áthúzhatjuk a szájat pirosra, illetve megrajzolhatjuk a szemecskét. A fejet ragasztóval rögzítsük a helyén, majd az ágak végét is ragasztózzuk be és illesszük a karokat a helyére.
A kottából kis téglalapot vágunk, majd a színes kartonból szintén, egy kicsit nagyobbat, hogy túllógjon a kotta szélein. A kis énekesek kezébe ragasztjuk a kottát.
Készen is vagyunk. Kezdődhet az énekkari próba!
Forrás

A tavalyi kórusunk tagjai ilyenek voltak.

És hogy mit keresnek a karácsonyi énekesek ősz elején nálunk?

Régóta terveztem, hogy készítünk a lányokkal egy lapbook-ot, de sosem mertem belevágni. Aztán most itthon vannak egész héten, mert Dorka beteg, így gondoltam, összegyűjtjük az őszi tudnivalókat egy helyre.
Aztán ráakadtam erre a dobozkára és úgy döntöttem, ha már lúd legyen kövér, ha egyszer nekiállunk, csináljunk valami igazán klasszat, így lesz nekünk egy őszi dobozkánk, az évszak legfontosabb jellemzőivel, amolyan igazi kincsesláda, megtöltve tudással. Ennek a lakói lesznek az őszi gyűjtögetés eredményeként létrejött kis énekkarosok.



Ha elkészülünk, hozom a részletes leírást róla. (nem lesz rövid)


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése